A rozmaring virágról számos néphagyomány létezik. Azt tartották róla, hogy ha rozmaringgal érintjük a másikat, akkor szerelembe esünk. Úgy hitték, ha elalvás előtt egy rozmaring ágat helyezünk a párna alá, elűzi a rémálmokat és ha a házon kívülre helyezzük, elűzi a boszorkányokat.
Emellett a kertben bőségesen növő rozmaring annak a jele is volt, hogy az asszony uralja a háztartást!! A XVI. századra azok a férfiak, akik meg akarták mutatni, hogy ők az urak a háznál, felszedték a rozmaringbokrokat. Az emlékezés és hűség növényeként tartják számon, ezért esküvők és temetések jelképe is.
Agyunk memóriaközpontja a hipokampusz egész életünk során képes a fejlődésre, regenerálódásra – akár 90 éves korunkban is, de csak akkor, ha ehhez megadjuk a megfelelő eszközöket, támogatást.
Az „aktív időszakban” a folyamatos mozgás és tanulás serkenti ezt a területet. A túlságos leterheltség miatt már gyerekeknél is megfigyelhetjük, hogy vannak olyan időszakok, amikor romlik a memóriájuk.
A terápiás hatású illóolajok egyik kémiai összetevője lehet az 1-8 cinenol, amely elsősorban felelős az emlékezés hatékonyságának növekedéséért. Emellett nyákoldó, köptető, vírusölő, baktériumölő és energetizáló hatása is van.
Számos kísérlet foglalkozik a rozmaring illóolaj memóriára gyakorolt hatásával. A Northumbria University pszichológusai a magas 1-8 cineol tartalmú rozmaring olajjal (Rosmarinus officinalis ct. cienol) kísérleteztek és mutatták ki, hogy milyen hatással bír az olaj párologtatása a memóriára.
A kutatásban, amiben memóriateszteket kellett kitölteni 66 ember vett részt, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoport szobájában rozmaring illóolajat párologtattak, míg a másikban semmit.
Az a csoport, ahol rozmaring olajat párologtattak, 60-75%-kal jobban teljesített, mint a másik csoport, ahol nem párologtattak semmit.
A kísérlet előtt és után is megvizsgálták a vérükben található 1-8 cineol szintjét és kimutatták, hogy abban a csoportban, ahol rozmaring olajat párologtattak nőtt a vér 1-8 cineol szintje. Dr. Mark Moss, a kutatás bemutatója elmondta, hogy előző kutatásaikra építve szerették volna bizonyítani a rozmaring illóolaj hatását a hosszú távú memóriára. Ebben a tanulmányban arra koncentráltak, hogy a jövőben előforduló eseményekre való emlékezésre való hatását vizsgálják. Milyen események várhatóak a jövőben (el kell zárni a leves alatt a gázt), vagy bizonyos időben elvégzendő feladatokra való emlékezés (bizonyos időben be kell szedni a gyógyszert, fel kell köszönteni valakit).
Az eddig kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy a rozmaring olaj segítheti a memóriazavarral küzdő egyének kezelését, illetve javíthatja az egészséges felnőttek kognitív képességeit.
Párologtatással, masszázzsal a mindennapjainkba is beépíthetjük az illóolajok memóriára gyakorolt hatását. Segíthetjük a gyerekeket a tanulásban, koncentrálásban és még kellemes illatot is varázsolhatunk otthonunkban. Ne felejtsük el, hogy mindig terápiás hatású, 100%-ban természetes illóolajokat használjunk!
Nem szeretnél lemaradni az érdekességekről, akciókról, nyereményekről? Kövess facebookon és instán, vagy iratkozz fel a hírlevélre!